Valamikor, réges-régen élt egy faluban egy cukorkakészítő mester. Dolgos-szorgos ember volt, napestig serényen dolgozott, faluról városra vándorolva árulta a maga készítette cukorkákat, s amikor mind elfogyott, akkor tért csak haza. De hiába fáradozott, a felesége folyton-folyvást csak zsémbelt vele, hogy kevés a pénz, nem elég semmire, hogy keressen többet, dolgozzon még többet.
- Na, ma meglesem az asszonyt, mire költi el a pénzt! - gondolta egy napon, s úgy tett, mintha árulni indult volna, de visszafordult, és egy lyukon belesett a házba.
Látja ám, hogy az asszony, gondolván, az ura már messzire járhat, sürög-forog a konyhában: kötényt köt, majd rizst mos, s felteszi főni. Egy másik láboskában apróbabot főz, s jócskán megcukrozza.
- Míg én oda vagyok, babosgombócot főz magának, ni!
Mikor az asszony a gombóccal elkészült, kényelmesen nekiült, s mint aki a dolgát jól végezte, falatozni kezdett. Amikor aztán kedvére teleette magát, fogta az öt szem maradék gombócot, s eldugta a konyhaszekrénybe. Majd hasát simogatva ledőlt lustálkodni.
- Így persze nem is csoda, hogy nem elég a pénz, amit keresek! - mérgelődött magában az ember, s azon töprengett, mitévő legyen, hogy az asszonyt jól megleckéztesse. Elindult az úton, hátha menet közben támad majd valami jó gondolata. Ahogy így ballagott, egyszer csak megpillantott egy csorba tükröt, amely az útszélen hevert. Fölvette, forgatta, nézegette. Majd mintha eszébe jutott volna valami, fogta a tükröt, bedugta a ruhájába, és azzal hazaballagott.
- Hé, asszony! Megjöttem, nyiss ajtót hamar!
- Ejnye, de korán hazajöttél! Hogyhogy már itthon vagy, hiszen még a nap is fönn van! - nyitott ajtót pörölve.
- Ugyan, ne zsörtölődj már! Remek dolgot találtam az úton, hát mára abbahagytam a járkálást.
- Ugyan, mit találhatott kend! Csak nem aranytallért!? Vagy valami más kincset?
- Lehet, hogy kincset ér, lehet, hogy nem. Annyit azért elárulok neked, hogy egy japán tükör, mégpedig olyan, amivel Japán-szerte mindent látni lehet. Na, nézzük csak, milyen! - ezzel elővette a csempetükröt, egyenesen a kredenc felé fordította és belenézett.
- Nicsak! Babosgombóc! Egy, kettő, három, négy, öt! Nahát, még ilyet! Míg én oda voltam, te addig babosgombócot ettél?
Az asszony falfehér lett az ijedségtől, s csak a fejét rázta.
- Dehogy, dehogy! Azt nem is magamnak csináltam, hanem kendnek...!
- Méghogy nekem! át akkor hadd látom, mi lakik a szívedben! - mondta az ember, s a tükröt az asszony felé fordította.
- Szépen kérem kendet, bocsásson meg nekem! Soha többé nem fogom becsapni! - könyörgött bűnbánóan az asszony, és sietve elővette az eldugott gombócokat. - Tessék, itt van! Na de ki gondolta volna, hogy kend azzal a tükörrel meglátja, mi van elzárva a konyhaszekrényben. Ez aztán a csudálatos tükör!
Az ember magában jót derült a dolgon, miközben a gombócot falatozta.
Igen ám, de másnap az asszony fűnek-fának eldicsekedett, hogy milyen csodálatos tükröt talált az ura, s a bűvös jószágnak egy-kettőre híre ment a környéken. Már aznap este érkezett is küldönc az uraságtól.
- Mester uram, nagy kéréssel szalajtottak kendhez! Ellopták a kegyelmes úr féltve őrzött kardját! Kéreti hát kegyelmedet, ugyan keresse már meg azzal a csudálatos japán tükörrel! Üzeni, busásan megfizet majd érte.
- Na, végre ránk mosolygott a szerencse! Nem kell már többé cukorkát árulnod! - örült meg az asszony, s megveregette az ura vállát.
Az ember igencsak kínosan érezte magát, elvégre mégsem mondhatja meg az igazságot.
- Na, miért habozik kend annyit? Várja a munka! Nem akárki küldött kendért, hanem maga a kegyelmes úr!
Az asszony unszolására kénytelen-kelletlen mégiscsak elindult. A kastélyban már várták, s az uraság maga jött elébe.
- Bocsásson meg, mester, hogy sok dolga mellett idehívattam. Ma már későre jár, pihenjen hát meg nálam. Majd holnap keresse meg nekem azt a kardot!
Ezzel az embert bekísérték egy vendégszobába, s magára hagyták.
- No, most aztán kutyaszorítóba kerültem! Nincs más választásom, holnap reggel őszintén elmondom az igazságot, és bocsánatot kérek! - határozta el végül, s úgy döntött, hogy éjszakára mégiscsak meghál a kastélyban.
Ám éjnek idején egyszer csak nyílik a vendégszoba ajtaja, s az egyik cseléd oson be rajta.
- Ki az?
- Pszt! Mester uram! Jegy itteni cseléd vagyok. Őszintén bevallom kendnek, hogy én loptam el azt a kardot. Azt hittem, soha nem fog kiderülni, de megtudtam, kendet hívatták a keresésére egy csudatükörrel! Elhoztam a kardot, de könyörgök, ne áruljon el! - s ezzel előhúzta a lopott jószágot.
- Na jó, most az egyszer megteszem, amit kérsz. De soha többé elő ne forduljon, hogy ellopod a másét! Nem árullak el, megígérem! - ezzel visszabújt a meleg paplan alá, s jóízűen aludt reggelig.
Másnap annak rendje és módja szerint visszaadta a kardot a gazdájának.
- Nagyszerű! Szavamra mondom, nem hiába japán tükör ez! Egy éjszaka leforgása alatt meglelte a kedves kardomat! - ámuldozott az uraság, s egy zsák aranytallért adott jutalmul a cukorkakészítőnek.
Az ember, a hátán cipelve a sok pénzt, hazasietett. Otthon az első dolga az volt, hogy a csempetükröt ízzé-porrá törje. S akkor végre úgy érezte, nagy kő esett le a szívéről.