Japán népmesék
Japán népmesék : Urashima és a sárkány

Urashima és a sárkány

  2012.01.08. 19:12


Urashima, a fiatal japán halász, amilyen bátor volt, olyan nagylelku is.
Egy nap azt vette észre, hogy néhány ifjú elfogott egy teknosbékát, és megkínozták. A halász megsajnálta az állatot, összeszedte azt a kevéske pénzét, amennyije volt, és megvette a teknost, hogy visszaengedhesse a tengerbe.
Eltelt néhány nap, és miközben halászott, mintha valaki szólította volna. A teknosbéka volt. Kérte, szálljon fel a hátára, hogy elvihesse a nagy hatalmú sárkányhoz, a tengerek urához, mert az meg akarja jutalmazni Urashimát. Az ifjú szót fogadott, és a teknos levitte a tenger fenekére, egy csodálatos kastélyba.
A sárkány azt mondta, maradjon a vendége, ameddig csak akar. Az ifjú halász pompásan élt, ahogy addig el se tudta képzelni, de végül honvágya támadt, és haza akart menni.
A szárazföldre visszatérve Urashima úgy látta, minden megváltozott: a háza, a szerettei eltuntek. És akkor megértette, hogy sok-sok évig volt távol, ám o maga még mindig fiatal! Hirtelen azonban töpörödött aggastyánná változott, ekkor megértette, hogy a sárkány legdrágább ajándéka, az örök fiatalság is ott maradt a tenger fenekén.

 
A web lelke

 
Harcmező

Ne káromkodj!! Nem "kedves szerk" vagyok, hanem MIDO!!!
Ne tégy be sablon szöveget!! Ne hirdess!!
Ha valamelyik szabályt nem tartod be le leszel tiltva :).
Dizit akkor is csak cseréknek nézek meg!!!
× Chat Ikonok ×

 
Klántagok

hamarosan képpel

//usamimi.gportal.hu/
//fucking-normal.gportal.hu/

//gaara-kakashi.gportal.hu/
//kogarasumaru.gportal.hu/
http://deathnote-hungary.com/
//kiminitodoke.gportal.hu/
http://alchemist-net.fanzoom.net/
http://garfield.celebwire.org/
http://vampireknight.hu/

** Feltételek - Olvassd el!!
Szabad hely: ?
Vár: -

 
css kód
Tartalom
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!