Japán népmesék
Japán népmesék : A fiatalság forrása

A fiatalság forrása

  2012.01.08. 19:11


 Élt egyszer egy öreg favágó a feleségével Japán egyik szigetén. Josida és Fumi, a két öreg, elégedettek voltak sorsukkal, csupán azon keseregtek, hogy ha valamelyikkojüket elragadja a halál, el kell válniuk egymástól.
Egy nap Josida kiballagott az erdobe, de az jócskán megváltozott, mióta nem járt arra.
El is tévedt és barangolás közben egy patakra bukkant. Ivott is belole egy kortyot, s azon nyomban húszéves ifjúvá változott. Hát persze, hiszen a híres fiatalító vizu forrást találta meg!
Hazafutott, otthon az asszony alig ismerte meg: de amikor megtudta, mi történt, kifaggatta, hogy hol van az a csodaforrás.
Josida, mivel Fumi nem tért vissza, egy ido után nyugtalankodni kezdett, és o is visszament a forráshoz.
Hát egy csecsemot talált ott, aki még járni sem tudott! Ez lett az öregasszonyból, mert túl sokat ivott a vízbol!
Josida nem vesztette el a fejét, a csecsemot nagy szeretettel karjára vette, hazavitte, és továbbra is boldogan éltek, de attól kezdve úgy, mint apa és gyermeke.

 
A web lelke

 
Harcmező

Ne káromkodj!! Nem "kedves szerk" vagyok, hanem MIDO!!!
Ne tégy be sablon szöveget!! Ne hirdess!!
Ha valamelyik szabályt nem tartod be le leszel tiltva :).
Dizit akkor is csak cseréknek nézek meg!!!
× Chat Ikonok ×

 
Klántagok

hamarosan képpel

//usamimi.gportal.hu/
//fucking-normal.gportal.hu/

//gaara-kakashi.gportal.hu/
//kogarasumaru.gportal.hu/
http://deathnote-hungary.com/
//kiminitodoke.gportal.hu/
http://alchemist-net.fanzoom.net/
http://garfield.celebwire.org/
http://vampireknight.hu/

** Feltételek - Olvassd el!!
Szabad hely: ?
Vár: -

 
css kód
Tartalom
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!