Biológia
Biológia : Átokpecsét

Átokpecsét

  2011.05.25. 15:17


Az átokpecsétet Orochimaru fejlesztette ki. Sasuke-ra a chounin vizsga folyamán került. Orochimaru már régóta szeretett volna egy sharingant és mivel Itachi-ét nem kaphatta meg (tekintve az Uchiha jelentős ereje miatt, amivel legyőzte a kígyót) ezért a következő Sasuke lett. Mivel a fiatal Uchiha vágyott a bosszúra és ehhez bizony erő kellett, Orochimaru ezt használta ki. Rátette a pecsétet, majd megfigyelte Sasuke eltudja e sajátítani, persze ehhez a hang genineket használta fel. Mialatt Sasuke Orochimaru-nál volt megtanulta irányítani a pecsétet, ami nagy hasznára vált olykor. Részelegesen is áttudott alakulni az átokpecsétes formájába. Teljesen kihasználta az erejét ennek a jelnek.
(!Spolier veszély!)
Mint már tudjuk, Orochimaru Juugo-ból fejlesztette ki az átok pecsétet. Juugo gyógyulni vágyott, bár nem szokványos betegsége volt, csupán volt egy másik fele, ha nevezhetjük így. Aki minden áron pusztítani akart, ölni és még többet ölni. Juugo ezért elment Orochimaru-hoz. Ő pedig kifejlesztette a véréből, az átokpecsétet. Amikor Sasuke-ék elmennek a hachibiért és az Uchiha mellkasa teljesen feltépődik, akkor Juugo a saját húsából ad neki, mondva, mivel képes kezelni az átokpecsétet ezzel is elkellene tudni bírnia. Így láthatjuk mennyi mindent kilehet hozni a pecsétből.

 
A web lelke

 
Harcmező

Ne káromkodj!! Nem "kedves szerk" vagyok, hanem MIDO!!!
Ne tégy be sablon szöveget!! Ne hirdess!!
Ha valamelyik szabályt nem tartod be le leszel tiltva :).
Dizit akkor is csak cseréknek nézek meg!!!
× Chat Ikonok ×

 
Klántagok

hamarosan képpel

//usamimi.gportal.hu/
//fucking-normal.gportal.hu/

//gaara-kakashi.gportal.hu/
//kogarasumaru.gportal.hu/
http://deathnote-hungary.com/
//kiminitodoke.gportal.hu/
http://alchemist-net.fanzoom.net/
http://garfield.celebwire.org/
http://vampireknight.hu/

** Feltételek - Olvassd el!!
Szabad hely: ?
Vár: -

 
css kód
Tartalom
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon